Koncertajánló - Rammstein

Az első találkozás néha meghatározó jelentőségű (máskor meg nem - hogy a bölcsességet végül a semmitmondásig fokozzam). Akkor én most el is mesélném az enyémet: David Lynch Lost Highway című filmjében van egy jelenet, amikor a főhős (vagy az egyik főhős, vagy a főhős egyik személyisége - ööö, nézzétek meg inkább a filmet) egy szállodában nyitogatja egymás után az ajtókat, minden rettenetesen nyomasztó, némely ajtók mögött szürreális borzalmak fogadják. Nos, ebben a jelenetben egyszer csak megszólal egy acélkeménységű riff, szépen alátesz a ritmusszekció, és amikor már azt hiszed, hogy ezt nem lehet fokozni, akkor megszólal egy hang (de milyen hang!), és azt énekli (vagy inkább kinyilatkoztatja): Rammmm-stein. Aztán folytatódik még a német szöveg, a feliratban ott a fordítás holmi égő húsról meg ilyesmiről, de akkor már mindegy: aki megnézte a filmet, annak a fejébe örökre beleégett ez a szó: Rammstein.

Nem csak e sorok írója érezte így, hanem még nagyon sokan, úgyhogy az 1994-ben alakult együttesre igazából 1997-ben figyeltek fel a világ durva zenékre fogékony egyedei. Néhány úgy érezték, hogy Lynch "csinálta meg" a Rammsteint, amire ők érthető módon érzékenyen reagáltak, hiszen az amerikai felfedezés előtt már sok éve nyomták keményen az ipart, és odahaza, Németországban már tekintélyes rajongótáboruk is volt.
Az együttesben kezdetben két gitár - basszus - dob és ének felállásban játszott, a stílus pedig a metal, annak is a földalatti, ún. industrial változata: hideg, gépies, kicsit katonás - mind a zenekar megszólalása, mind Till éneke ezt erősítette. Úgy érezték azonban, hogy mindez még nem az igazi, hogy még nem igazán egyedi a megszólalások, ezért beszerveztek még egy (kezdetben vonakodó) szintetizátorost is, aki egyszerre hozott techno-s ízeket és némi klasszikus zenei fűszerezést.

A nevet pedig egy német várostól kölcsönözték: Ramsteinben 1988-ban egy amerikai légi bemutatón három repülőgép összeütközött, ami az amúgy is elég kemény, komor hangzású névnek további tragikus árnyalatot adott. Hozzácsaptak még egy m-betűt, és neki is láttak a munkának, amelynek első gyümölcse a (sok visszautasítás után végül 1995-ben megjelent) Herzeleid, ami szépszámú német rajongót szerzett nekik. No persze kellett ehhez az intenzív turnézás is, már akkor is látványos show-val.
David Lynch-csel úgy kerültek kapcsolatba, hogy második lemezükhöz szerették volna felkérni egy klip leforgatására. A rendező éppen nem ért rá, viszont annyira megtetszett neki a zene, hogy beemelte a Lost Highwaybe - és innen ugye már meséltem.
1997-es Sehnsucht című lemezüket tehát nagy várakozás előzte meg, és mivel nem okoztak csalódást, rögtön a listák élére kerültek. Ekkor már nem előzenekarként, hanem fő látványosságként utazták körbe a világot, és itt a látványosság szót tessék nagyon komolyan venni: tűz, tűz, tűz minden mennyiségben, és ezen felül további horror-show megoldások, precízen és grandiózus méretekben kivitelezve. Az ember sokszor nem tudja, hogy mennyire is vegye komolyan őket, de azt hiszem, ez nem baj, sőt: pont ettől speciális a Rammstein a sok hótkomoly ijesztgetős metal-banda között. Mindezt 1998-ban Budapesten, a Szigeten is megnézhette, aki akkoriban már volt olyan idős; 1999-ben pedig egy koncertlemez (Live aus Berlin) adott ízelítőt azoknak, akik lemaradtak volna.
A Rammstein megszólalása ugyan nagyon behatároltnak tűnhet, de tévednek azok, akik azt gondolják, hogy egy-két lemez után kimerültek a tartalékaik; elég meghallgatni a 2001-es Muttert, vagy még inkább a 2004-es Reise, Reise című albumokat, hogy ezt megcáfoljuk.
Azért inkább ez utóbbit, hiszen ezt mutatják be Budapesten, 2005. február 27-én, vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában. Jegyár: 8900 Ft.